Eltűnő-Feltőnő és motoros Bambi

Az utóbbi időben csúnyán leléptem, de rengeteg foszlány szerűen megmaradt rémálom darabkán kívül semmi érdemleges nem történt. Nyilván nem tesz jót az ember/ábránd lányának, ha pereskednének vele, vagy csak simán embertelenül kihasználják a munkában. Ez a patthelyzet egészen odáig fajult, hogy a múlt héten krónikus nemalvásban csúcsosodott ki. Próbáltam mindent, de haszontalan. Az agyalás, fekete tea és hőség úr legyőzte szegény álom manómat.

A hét viszont érdekesen vicces álommal indult, tehát nevetve nyugtázhattam: "Ok! Még nem romlottam el!"

Történt ugyanis, hogy egyszer csak a szokásos menekülős álmomban egy őzike hátán lovagolva találtam magam. A házunk felé rohant velem, a következőben meg persze egészen máshol voltunk, és az éjji sötétségben egy farkas üldözött minket. Egyre csökkent a távolság az orda és köztünk, őzikém pedig egyre kevésbé bírta az iramot a súlyommal megrakodva. Megbeszéltük hát (persze, természetesen tudott beszélni) hogy keresünk egy alkalmas fát, és felteszem rá. Farkaska úgyis felmászik érte, én meg le tudom venni, Farka Komát pedig lerázzuk a fáról, és jól összetöri majd magát, hogy nem lesz kedve tovább üldözni minket. Úgy is lett. Egy fehérre meszelt, szögesdrótban végződő betonkerítés mögött találtunk egy alkalmas fát, és feltettem őzikét a lombok közé.  Ordas megérkezett, és már kapaszkodott is felfelé, mikor lekaptam onnan Bambit (nem tudom, lehet magasabb voltam?!?) és jól megráztuk a fa törzsét. Nagyot nyekkent szegény bundás, mi pedig nevetve fogtuk menekülőre, hiszen tudtuk jól, hogy még így is utánunk ered. Nem volt mit tenni, a következő kereszteződés közepén leintettem egy robogóst, és ölemben Bambival felültem a srác mögé. A mese csupán ennyi, de a sok feszültség ellenére, végre mosolyogva ébredtem. Mivel a Szerelmem se alszik túl mélyen, pár perc múlva már együtt röhögtünk ezen a szürreális képen, s nehéz volt halkan tenni mindezt, hiszen nem akartuk felébreszteni egyszeri "kölcsöngyerekünket".
                                           
Az őz legyen veletek! ;)

Bombák földjén

Kissé elragadott az élet az álmaimtól, de röviden összefoglalom a nyomatékosabbakat.

Rendszeresen álmodom megoldandó feladatokról, amik leginkább menekülésben nyilvánulnak meg. Az viszont, hogy ki/mi elöl menekülök, az sosem egy bizonyos személy vagy jelenség. A múlt hét vége felé volt egy ilyen "road trip"-es álom, és kicsit a francia honra emlékeztető tájon jártam, parkosított kiskertek és érdekes, fehér téglával díszített vöröses épületek között haladtam, vaj színűre festett hídon át. Az utat minden felé kandeláberek szegélyezték. Kicsit a mi Városligetünkhöz hasonlított a környezet. Aztán az egyik kanyart követőleg egy kis utcához értem. Még sosem jártam erre, mégis tudtam, hová megyek, vagyis azt, hogy ahová készülök, ott dolgom van. Ez az utca már egyáltalán nem hasonlított az előző puccos környékhez, sokkal inkább Jászberény kacskaringós utcácskái közül az egyikre. Meg is álltam kísérőmmel egy picurka, vaj színűre festett parasztház előtt. Bent csak egyetlen szoba volt, csekély berendezéssel. Úgy éreztem, egy diákom miatt vagyok itt, aki bajba keveredett. Kórházba került, és a szülei látogatóba mentek hozzá. Engem pedig arra kértek, az otthonukban várjam, míg a rokonok megérkeznek. Zörgettek is kis idő múlva. Felálltam (addig guggoltam, mert még egy szék se akadt) és meglepetésemre az ajtó előtt Jucika, az egyik takarítónk és még két asszony állt. Elmeséltem nekik, mi történt, majd egy esernyőt fogva bezártam az ajtót és elindultunk. A saroknál szétváltak útjaink. Hamarosan egy fura helyre érkeztem, egy nagy iskola szerű épületben. Több, nagy belmagasságú, zsúfolásig teli terem volt. Az egyik könyvtár terem, a közepén ásványokat bemutató pulpitussal. Talán fellépésre készültünk, és az egyik teremben korábbi munkahelyemről Berci bácsi az ottani "néptánc tanár" dirigált.

Egy nappal később négy-öt tanítvánnyal igyekeztem haza, órát akartam nekik tartani. A házunk helyén viszont egy régi gangos ház állt. A folyosókon haladva, otthonosan mozogtam, de mire felértünk, már csak egy gyerek maradt, a ház pedig panellá változott. Bent a szobában érzékeltem, hogy a gyerek kislány, és egy személyben a keresztlányom, Petra, valamint az én kislányom (aki ugye még nincs is). A következő pillanatban a gyerek kiabálni, kezd, hogy "Nézd!" és az ablak felé mutat. Már nem az ötödik emelet magasságában járunk, hanem sokkal magasabban, és a szemben lévő felhőkarcoló elé befarol egy helikopter, és el kezd lövöldözni. A következő pillanatban egy repülő szárnya csapódik be, , és a felettünk lévő emeleteket lepasszírozva, konzervnyitóként bontja fel a lakásunkat.

A következő etap megint furcsa. Egy nagy dombvidék lábánál gyűltünk össze esküvőre, vagy csak bulizni. Korábban említett barátnőm, +Hajnalka László és tesója, Ica is velünk vannak. A parti zajlik, és a szerelmemet se kell unszolni, táncol velünk, de azért félepésen megjegyzi, táncolt már velem...
A helyszín nyitottból zártra vált és egy korábbi, kiürített, fehér falú csirke keltető épületben folytatódik a mulatozás.

A mai viszont viszi a pálmát. A bombák földjén jártam, itthon. Szikrázó napsütésben értem haza, kísérőim is voltak, talán a barátnőim. Édesapám az udvaron fogadott, de ez valójában a szomszéd udvara ám... A rózsák között, az ágyások közepén egy gázóra szekrényből vette elő a lakáskulcsot, én meg jól legorombítottam, hogy bárki észreveheti, hol tartja a dugi-kulcsot. Odabent minden keresztapámék házára emlékeztetett. A nappali, az onnan nyíló terasz, a sötét, lambériázott lépcsőforduló... Kiléptem a teraszra, és majdnem elejtettem a bögrémet: velem szemben egy átjátszó állomás kellős közepén egy piros rakéta állt. Hogy honnan, nem tudom, de tudtam, ez egy atombomba. A következő pillanatban fehér szárnyai nyíltak, én pedig sietősen elindultam figyelmeztetni valakiket. Snitt, és már sötét is volt. Az utcákat katonák őrizték, kijárási tilalom volt, és sokat kockáztattam. Az áruház mögötti utcában voltam, és a saroktól vissza kellett fordulnom, sőt, menekülőre vennem az utam, mert egy katona üldözni kezdett. Az utca elején (közben teret ugorva ez már a Szegfű utca eleje lett) egy fa kerítés alja jó 40 cm-re alul nyitott volt. Begurultam alatta. Valahogy tudtam, itt biztonságban leszek, ha baj van, ide kell menekülni. Féltem, de kinyitottam a szemem, és az ellenállás fészkében találtam magam. Nagy volt a nyüzsgés, ki volt világítva a fehér ház. Mindenki a robbanásra készült, noha nem menekültek. Ahogy a szemem elöl oszlani kezdett a homály, Belly állt előttem (akik nézték a Fringe c. sci-fi sorozatot, ismerik az alakját). Ő volt az ellenállás vezetője. Kedvesen köszöntött, be akart hívni, és mindent elmagyarázni. Úgy éreztem, nem biztos, hogy bízhatok benne... De mire kiderülhetett volna, igaz-e a megérzésem, a szomszéd visszacsapta a zuhanyrózsát a helyére, trombitált hármat, majd ajtót bezúzva dolgozni rohant. Engem pedig nem zaklattak többé sem a bombák, sem az ellenállás emberei....

A karmos lány

A tegnap szürke kómásságban telt, ezért mikor a Szerelmem haza érkezett, és kiosztotta a munkát, kénytelen voltam igazi fekete teát főzni. Eredmény képpen a vasalás, hörcsög alom takarítás és egy nagy lelkis beszélgetés fért a projektbe, de már előre aggódtam, hogy lesz ebből alvás, mikor már az előző éjjel se tudtunk időben nekiveselkedni az álommunkának. Hiába no, át kell állni az óraállítás után.
A koffein néha fura dolgokat tesz velem. Egyrészt mert érzékeny vagyok rá, másrészt mert sokszor az ellenkező hatást hozza létre az elvárttal szemben. Mondani se kell, hogy az elvégzett munka után jól megérdemelt pancsi után már elég nyomott voltam ahhoz, hogy ne legyek biztos benne, akár csak egy másodpercet is megérek kedvenc kórházasdis sorozatomból. Így is lett.

Furcsa mód hozzá tartozik a dologhoz, hogy a koffeines felpörgetés átka, hogy extra zaklatott lettem, már előre azt feltételeztette velem, lesz vagy 4-5 etap az éjjel. Ezzel szemben az első ébredés valamikorra fél ötre tehető, és csak benyomás szinten maradt meg a történet. Illetve egy színnel. Rózsaszínnel.

A második szakaszban látott képek már élénken reagáltak a fent leírt zaklatottságomra. Az egész abból eredt, hogy ma már dolgozni kell menni. Ilyenkor rendre "végig dolgozom" az egész éjjelt is. Rémlik valami arról, hogy tánc órát követőleg haza indulok, és látom is magam felszállni egy buszra. (Ez azért érdekes, mert 5 percre dolgozom, korábban viszont vidékre jártam, rengeteget utaztam - pont ennek a kivédésére váltottam munka- és lakhelyet...). A sárga busz egészen Nagykátáig repített. Ott leszálltam és egy kupacban láttam 5 embert beszélgetni. Volt velem valaki, mert neki kezdtem sorolni, kiket ismerek fel közülük. Az egyik +Hajnalka László barátnőm lánykája, fogadott húgom, Évike volt. Oldalra pillantott ahogy kimondtam a nevét, észre vett és lassan rám emelte a tekintetét. Ekkor rámutattam, de a körmeimen hatalmas, vagy 8-10 centis színes pipe műkörmök voltak. Ez tipikusan az ő kis hóbortja, érdekes, hogy az álomban áttevődött rám.
Többet most nem tudtam felidézni, az a fránya óra belehasított az egészbe, szétfoszlott, és mire ide értem, ennyi maradt a buborékokból. Most lehet rajta töprengeni.