A tegnap szürke kómásságban telt, ezért mikor a Szerelmem haza érkezett, és kiosztotta a munkát, kénytelen voltam igazi fekete teát főzni. Eredmény képpen a vasalás, hörcsög alom takarítás és egy nagy lelkis beszélgetés fért a projektbe, de már előre aggódtam, hogy lesz ebből alvás, mikor már az előző éjjel se tudtunk időben nekiveselkedni az álommunkának. Hiába no, át kell állni az óraállítás után.
A koffein néha fura dolgokat tesz velem. Egyrészt mert érzékeny vagyok rá, másrészt mert sokszor az ellenkező hatást hozza létre az elvárttal szemben. Mondani se kell, hogy az elvégzett munka után jól megérdemelt pancsi után már elég nyomott voltam ahhoz, hogy ne legyek biztos benne, akár csak egy másodpercet is megérek kedvenc kórházasdis sorozatomból. Így is lett.
Furcsa mód hozzá tartozik a dologhoz, hogy a koffeines felpörgetés átka, hogy extra zaklatott lettem, már előre azt feltételeztette velem, lesz vagy 4-5 etap az éjjel. Ezzel szemben az első ébredés valamikorra fél ötre tehető, és csak benyomás szinten maradt meg a történet. Illetve egy színnel. Rózsaszínnel.
A második szakaszban látott képek már élénken reagáltak a fent leírt zaklatottságomra. Az egész abból eredt, hogy ma már dolgozni kell menni. Ilyenkor rendre "végig dolgozom" az egész éjjelt is. Rémlik valami arról, hogy tánc órát követőleg haza indulok, és látom is magam felszállni egy buszra. (Ez azért érdekes, mert 5 percre dolgozom, korábban viszont vidékre jártam, rengeteget utaztam - pont ennek a kivédésére váltottam munka- és lakhelyet...). A sárga busz egészen Nagykátáig repített. Ott leszálltam és egy kupacban láttam 5 embert beszélgetni. Volt velem valaki, mert neki kezdtem sorolni, kiket ismerek fel közülük. Az egyik +Hajnalka László barátnőm lánykája, fogadott húgom, Évike volt. Oldalra pillantott ahogy kimondtam a nevét, észre vett és lassan rám emelte a tekintetét. Ekkor rámutattam, de a körmeimen hatalmas, vagy 8-10 centis színes pipe műkörmök voltak. Ez tipikusan az ő kis hóbortja, érdekes, hogy az álomban áttevődött rám.
Többet most nem tudtam felidézni, az a fránya óra belehasított az egészbe, szétfoszlott, és mire ide értem, ennyi maradt a buborékokból. Most lehet rajta töprengeni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése